Sajtó

Ligno Novum 2010

Október 6. és 9. között várja látogatóit a legnagyobb hazai faipari rendezvény, a Ligno Novum
– Woodtech Asztalos-, Faipari és Erdészeti Szakkiállítás Budapesten, a Hungexpo területén.
Az ősz legnagyobb hazai seregszemléje, ahol a szakmai beszállítók és gyártók találkoznak!

Teljes cikk

 

A 2008. évi Ligno Novum – WoodTech Szakkiállítás bezárása után megkérdeztük pár kiállító illetve szakmai fórum képviselőjét a kiállítással kapcsolatban. Őszinte véleményeket kaptunk, de összességében elmondható, hogy mindannyian elégedettek voltak az első budapesti rendezvényennyel.

*Kálmán István*, Kálmán Kft. ügyvezető,
BKIK faipari szakmai osztályelnök Mindenekelőtt szeretnék gratulálni az egész csapatnak az első budapesti Ligno Novum megszervezéséhez. Minden kiállítási indítás nagyon nehéz, de úgy érzem, hogy a kiállítás szakmai színvonala nagyon jó volt és biztató a jövőre nézve. Örömömre szolgált, hogy aktívan részt vehettem e történelminek tekinthető kiállítás indításon. Ezúton is köszönöm a felkérést a megnyitóra. Erősen bízom benne, hogy az elkövetkező években sikerül végre létrehozni egy teljes, faipart átfogó szakkiállítást, aminek már biztos hatása lesz a környező országok hasonló kiállításaira is.
A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Faipari és Építőipari Szakmai Osztálya nevében is kijelentem, hogy a későbbiekben is, ha szükséges, minden segítséget megadunk a Ligno Novum további fejlődéséhez.

*Schmidt Katalin*, Lignomat Kft. ügyvezető
Alapvetően pozitív véleménnyel vagyunk az első budapesti Ligno Novumról. Már az új környezet komoly előrelépést jelent az elmúlt évekhez képest. Nekünk a szerda és a csütörtöki nap rendkívül jó eredménnyel zárult.
Olyan érzésem volt, mintha ez a két nap lett volna a kiállítás szakmai napja. Határozott elképzelésekkel érkeztek az érdeklődők. Ugyanakkor pénteken és szombaton hiányoltam a tömeget és az ismerős arcokat.
Valószínű többen érkeztek az ország keleti részéről olyanok, akikkel eddig nem találkoztunk Sopronban. A kiállítás költségei kezelhetőek voltak, kivéve a szállítmányozás, de tudom, hogy az a szervezők számára sem egy egyszerű dolog. Kimondottan jónak tartottam a Stihl TimberSports produkcióját. Összességében elégedett vagyok a kiállítással!

*Mőcsényi Miklós*, Fagosz-főtitkár
Érzéseimre, benyomásaimra és a kiállítókkal, látogatókkal folytatott beszélgetésekre hagyatkozva szerintem nagyjából azt hozta a vásár az új helyszínen, amit a legtöbben vártak tőle. Volt esős, hűvös és napsütötte meleg nap is, a csarnokban a légkondíció végig kellemes munkakörnyezetet adott. Az üzleti érdeklődésekkel a megkérdezett kiállítók végül elégedettek voltak. Az X-Meditor Kft., a vásár szervezője kitett magáért mint „első bálozó”, jó szolgáltatást adott a kiállítóknak, látogatóknak egyaránt. A berakodási és logisztikai szolgáltatások a Hungexpo részéről nagyon jók voltak, ugyanakkor e mellékszolgáltatásokkal kapcsolatos számlák számos meglepetést okoztak. Az alapanyaggyártók és -beszállítók közül most ugyan csak néhány nagy cég állított ki, úgy tűnik, elsőre csak szemlélőként voltak jelen az új helyszínen. A tapasztalatok alapján
2 év múlva bizonyára ők is ott lesznek a kiállítók között.
Jó vásár volt, eredményes a látogatóknak és kiállítóknak is!

*Kiss István*, Revolutio-2000 Mérnöki Kft. ügyvezető
Az első budapesti Ligno Novum – Woodtech kiállítást kíváncsian vártuk, és a vásárdíj elnyerése nagy örömöt okozott számunkra. Elmondhatom, nagyon jó volt a visszhangja, hiszen az azóta eltelt idő alatt számos külföldi és hazai cég is érdeklődött az ott bemutatott termékünk iránt.

*Bencses Gábor*, JG-Max Bt. ügyvezető
Mivel elsősorban erdészeti gépeket, berendezéseket állítunk ki, a szabad területen vártuk az érdeklődőket. Folyamatos tárgyalással telt el a négy nap, és nagy reményeket fűzünk ebből adódóan a kiállításhoz. Az is igaz, hogy nagyon komoly előkészítő munkát végeztünk és rengeteg partnerünket kerestük fel, illetve hívtunk meg. Elégedett vagyok a kiállítással, és feltétlenül megyünk a következőre is. Talán ha egy kicsit közelebb kerülne a szabad terület az „A” pavilonhoz, akkor még több érdeklődő találkozhatna a szabad területen kiállított termékekkel.

*Tóth Gábor*,
20-20 Technologies GmbH kereskedelmi és projektvezető Bár látogatóink száma az előző évekhez képest kevesebb volt, ennek ellenére elégedettek lehetünk, hiszen a szakma fokozott érdeklődését tapasztaltuk, és egy eredményes vásárt zárhattunk.

Pozitívumok: látványos marketing, plakátok, műsorok, kiállítói parti, ahol a vásár forgatagán kívül találkozhattak a kiállítók.
Negatívumok: sajnos csak 2 évente kerül a vásár ezentúl megrendezésre. A műsorszámok néha hangosak voltak tárgyalás közben.

 

2010. október 6-9. Budapest

A Ligno Novum – Woodtech Magyarország legnagyobb asztalos-, faipari és erdészeti szakkiállítása.
A kiállítás kétévenként kerül megrendezésre, a következő rendezvény 2010. október 6-9. között várja az érdeklődőket Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont területén. A Ligno Novum – Woodtech egyedülállóan komplex tematikával szolgál az erdészet és a faipar területén tevékenykedő hazai és külföldi szakembereknek.